2013. augusztus 10., szombat

KÓKUSZOS, MOGYORÓS CSIRKE + MANGÓS TÁPIÓKAPUDING

A főétel: KÓKUSZOS, MOGYORÓS CSIRKE


All rights reserved (c) 2013

A rizst szeretem úgy megfőzni, hogy a felforrt vízbe teszek marhahúsleves kockát és egy kis vegetát is. Mire megfő, illetve megpárolódik, addigra az ízeket is magába szívja a rizs.

Vettem egy tál - kicsit kevesebb mint egy kilós - filézett csirkecombot. Apró darabokra vágtam, és egy tálba tettem, amit felöntöttem teriaki szósszal. A húsdarabokat jól megforgattam a szószban, és egy órára betettem a hűtőbe.

Közben előkészítettem a fokhagymát, vékony szeletekre vágtam. Az ázsiai citromfüvet felvagdostam, a tört mogyorót megpirítottam. Forró olívaolajon először a fokhagymát sütöttem át, majd ráöntöttem a húst a teriaki szósszal. Miután a hús láthatóan kifehéredett, a levéhez hozzáadtam a citromfüvet. Fűszereztem chilivel, kevés kurkumával, curryvel, vegetával, sóval és adtam még hozzá egy kis fokhagyma port, mert nem találtam az ízkavalkádban elegendőnek a felvagdosott fokhagymát. Miután így is rottyant egyet a keverék, hozzáadtam a 450 grammos kiszerelésben kapható vastag csírát. Egy keverés után pedig az egészet felöntöttem 4 dl kókusztejjel. Ezekután már csak rotyognia kellett az illatozó finomságnak. :-) 

Merd a kókuszos csirkét a tányérra rakott rizs közepébe, és az egészet pirított mogyoróval szórd meg.. garantáltan felejthetetlen élmény lesz. :-)

A desszert: MANGÓS TÁPIÓKAPUDING


All rights reserved (c) 2013

A Vámház körút Ázsia boltjában vettem 500 gr-os kiszerelésben kapható tápiókagyöngyöt. A kisebb szeműeket. A gyögyök felét egy tálban vízbe áztattam, és hagytam fél órát állni őket. Miután jól megszívták magukat tejet forraltam.. majdnem egy liter tejet. A tejbe tettem 3-4 kanál porcukrot. Miután a tej elkezdett forrni, beletettem a tápiókát, és kevergetés mellett vártam azt, hogy sűrűsödjön a desszert. A főzés előtt előkészítettem már egy keveréket, amiben volt két tojássárgája, 5-6 kanál porcukor, és két szál vaníliarúd kikapart bele. Ezt a keveréket összekevertem a már sűrűsödő tápiókába. Hagytam rotyogni a keveréket. A két tojás fehér részét is felvertem, és összeforgattam a pudingommal, illetve egy mangó konzerv levét is belekevertem. 

Hatalmas adag lett belőle..:-), vagyis te nyugodtan vedd minden összetevőnek a felét. 

Szintén itt az Ázsia boltban lehetett kapni a konzerves mangót. Ebből is vettem két dobozzal. A mangót kis kockákra vágtam, és a tálalásnál rétegeztem.

Jó étvágyat a finomságokhoz! 
Én teljes mámorban voltam az ebéd közben és utána is!

;-)

-KcZ-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése